#Európai Bíróság




Maradt a bizonytalanság a nagy devizahiteles bejelentés után is
 

Maradt a bizonytalanság a nagy devizahiteles bejelentés után is

Az Európai Bíróság főtanácsnokának jogi szakvéleménye sem oszlatta el a bizonytalanságot a devizahitelesek ügyében az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint, akik úgy vélték, hogy még hosszú időbe telhet a tényleges döntés megszületése az árfolyamrés (az eltérő vételi és eladási árfolyam alkalmazása) kérdésében.

MTI MTI

Itt a nagy devizahiteles bejelentés
 

Itt a nagy devizahiteles bejelentés

Szerdán az Európai Unió Bírósága közölte devizahiteles ügyben iránymutatásul szolgáló véleményét. A főtanácsnoki vélemény értelmében a főbb pontok: a Kúria vizsgálhatja a szerződések tisztességtelen jellegét, elképzelhető, hogy lesz arra mozgástere, hogy belenyúljon a szerződésekbe, a szerződések megsemmisítésére ugyanakkor nem érdemes számítani, mivel az épp a fogyasztóra tekintettel járna komoly veszélyekkel.

hvg.hu hvg.hu

Egy hónap marad az áfa visszaigénylésére
 

Egy hónap marad az áfa visszaigénylésére

Az Európai Bíróság tavaly decemberi döntése óta ketyeg az a 180 napos jogvesztő határidő, amelyen belül visszakérhetik a megfizetett áfát, illetve az esetleges adóbírságot és kamatot azok a hazai cégek, amelyeket érintett a magyar áfatörvény direktívaellenes szabálya.

hvg.hu hvg.hu

Visszajárhat a hipermarketadó az áruházláncoknak?
 

Visszajárhat a hipermarketadó az áruházláncoknak?

A luxembourgi székhelyű Európai Bíróság hátrányos megkülönböztetés lehetőségét állapította meg a kiskereskedelmi különadó ügyében. Ugyanakkor a magyar bíróságra bízza, hogy megállapítsa, tényleg megtörtént-e a diszkrimináció. A Hervis ügye jutott el Luxembourgig. A különadót azóta már kivezették, ám a nemzetközi jogász szerint, bár most csak egy konkrét ügyről volt szó, ez viszont precedensértékű, így a későbbiekben az érintett cégek visszaszerezhetnék a jogellenesen kivetett adó összegét.

MTI/hvg.hu MTI/hvg.hu

Lőttek a házi pálinkafőzésnek?
 

Lőttek a házi pálinkafőzésnek?

Magára maradhat Magyarország abban a perben, amely hamarosan megkezdődhet az Európai Bíróságon a házi pálinkafőzés adómentessége miatt. A kormány több uniós tagállamot is felkért a magyar álláspont támogatására, de bírósági források szerint senki sem jelezte, hogy fellépne Magyarország mellett a pert kezdeményező Európai Bizottsággal szemben – írja az agrarszektor.hu. Még megvédhetjük az adómentes státuszt, de kompromisszumokra kényszerülhetünk.

hvg.hu hvg.hu


Felemás a magyar áfatörvény-módosítás?
 

Felemás a magyar áfatörvény-módosítás?

Változnak január elsejétől az áfamentes termékexportra vonatkozó szabályok. A módosítás szerint ha a teljesítést követő 90 napon túl hagyja el a termék az országot, de 360 napon belül megtörténik a kiléptetés, akkor az adóköteles számlát utólag adómentesre lehet módosítani. A vállalkozások számára kedvező változás ellenére továbbra is kérdéses, hogy a vonatkozó szabályok mennyiben felelnek meg az európai uniós előírásoknak. A mai napon hirdette ki ítéletét az Európai Bíróság egy eddig kevés visszhangot kapott, releváns magyar áfaügyben – írja az Adózóna.

hvg.hu hvg.hu







Sértheti az uniós irányelvet a kiskereskedelmi különadó
 

Sértheti az uniós irányelvet a kiskereskedelmi különadó

A luxembourgi Európai Bíróság illetékes főtanácsnoka szerint a Magyarországon a kiskereskedelmi tevékenységre kivetett különadó nem jelent hátrányos megkülönböztetést a külföldi vállalatokkal szemben, ugyanakkor sértheti az uniós áfairányelvet – derül ki a bíróság által csütörtökön közzétett dokumentumból.

MTI/hvg.hu MTI/hvg.hu

Elfogadja az EU-bíróság döntését az MFB-hitelről a péti Nitrogénművek
 

Elfogadja az EU-bíróság döntését az MFB-hitelről a péti Nitrogénművek

A péti Nitrogénművek Zrt. az EU-bíróság ítéletének áttanulmányozását követően úgy döntött, hogy nem fellebbez a testület döntése ellen, amely szerint uniós jogba ütközik a társaságnak a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) által nyújtott hitel egy része - közölte Bige Zoltán, a vállalat kisebbségi tulajdonosa szerdán az MTI érdeklődésére.

MTI MTI


Uniós bíróság elé kerül 35 magyar utas panasza
 

Uniós bíróság elé kerül 35 magyar utas panasza

Az Európai Bíróságtól kér jogértelmezést a Fővárosi Ítélőtábla a csődbe ment 5Kontinens Utazási Iroda hoppon maradt utasai által indított, jelenleg már csak a magyar állam ellen folyó perben – írta a Turizmus Panoráma Bulletin. A 35 panaszos utas ügyvédje szerint most akár más, korábban becsődölt utaztatók ügyfelei is összeállhatnának, hogy visszaköveteljék az elbukott pénzüket.

hvg.hu hvg.hu